A GDPR életbe lépésének dátuma komoly mérföldkövet jelentett, hiszen ettől az időponttól szinte minden vállalatnak új, a korábbiaknál szigorúbb és átfogóbb feltételeknek kell megfelelnie a személyes adatok kezelése és tárolása tekintetében.
Az azóta eltelt időszakban tapasztalataink szerint nem csökkent kifejezetten a GDPR megfelelést övező bizonytalanság, az adatkezeléssel kapcsolatos nyitott kérdések száma, így a cégek jelentős része még mindig komoly tehernek és nehezen átlátható feladatnak érzi az adatvédelmi rendelet értelmezését és betartását. Éppen ezért kívánunk az alábbiakkal segíteni:
Egyszerűsítjük a megfelelést
A feladatok elvégzése komoly jogi és informatikai szakértelmet kíván, szakértő kollégáink ugyanakkor komoly tapasztalatokkal bírnak ezen a területen.
Minimalizáljuk a bírságok kockázatát
A bírság mértéke akár a 20 millió eurót is elérheti, megfelelő felkészüléssel, az előírások betartásával ennek valószínűsége könnyen csökkenthető.
Folyamatosan fenntartjuk
A rendelet folyamatos megfelelést vár el a szervezetektől, melyet kifejezetten e célra kialakított szoftverrel támogatunk.